Gyermekkoromat a Jászságban töltöttem, ahol dúsan termő volt a föld, fürtökben repültek a lepkék, apró kövekként görögtek a harsány színekkel ékített hasú unkák. Mesék keltek szárnyra a széllel és költöztek a nyiladozó gyermeki lelkekbe. Nagypapám óvó szeretete és bölcs odafigyelése nevelt komoly gyermekké, aki megőrzi magában a mindenség titkát, és tudja, hogy ezek e természeti jelenségek nem nyílnak meg akárki fiának. Csendesen követem az ősök nyomdokait, két kezemmel szórom a megszerzett kincseket,  azok az itt maradóknak kellenek földi fejlődésükhöz, az átutazóknak nincs már rá szükségük. Ahogy a kínai mondja: az utolsó selyemingnek nincs zsebe. A lélek másképp működik mint az anyagi világ, itt ha valamit meg akarunk őrizni, elvesztjük azt, ha megosztjuk, megsokszorozódik az.... Talán ezért van, hogy verseket, mindenféléket írogatok, ki tudja (lsd. www.pkm.hu )... annyi mindent elgondoltak már a művészetről, mégis azt hiszem ugyanolyan titok mint a mesék burjánzó világa, mint a mag, amelyben bár ott van saját beteljesülése, mégsem nyílik ki bárki szívében, vagy mint a szél, ami elemi részecskékként hordja szét dalolva a kövek álmát, sóhaját, porrá morzsolva  örökkévalóságunk fénylő ékköveit...
Nagy Mária
www.nagymaria.eoldal.hu

 Varnusz Xavér Elégia c. képe.

 

 

 "A  pszichének az a része, ahol az álmok, a mesék, a költészet és a művészet találkozik, az ösztönös, vad természet titokzatos lakóhelyéül szolgál. A mai álmokban és a költészetben, s a régebbi népmesékben és misztikus írásokban e legbenső rész teljes vidékét önálló élettel rendelkező lénynek tekintik. "

 

" Végül valamennyien felnövünk....

 

és elveszítjük a

a világról  alkotott éles képet

Hiányoljuk a harmatot,

a szikrát, a levelek árnyékát,

a pókhálót, a pocsolyák

csillogását.

Időt vesztegetünk szorongásainkra .

És azt találjuk, hogy a napok

tovább sorjáznak,  valamennyi

elmosódottan, egyik a másik után.

Tartsuk hát vissza a lélekzetünket,

és próbáljuk újra felfedezni

az apró dolgokat."

Pam Brown

 

 

 

"  A  keresztények gyakran felteszik  a kérdést: miért van, hogy Isten nem szól hozzájuk, mint ahogy azt hitük szerint régen tette... Manapság mi, emberek  annyira el vagyunk telve saját magunktól, és annyira belebonyolodtunk saját szubjektív  tudatosságunkba, hogy elfelejtettük azt a régi  bölcsességet, mely szerint Isten  főképp az álmokon és a látomásokon keresztül szól. A buddhisták a tudattalan fantáziák világát, mint haszontalan illúziót elutasítják, a keresztények önmaguk és a tudattalan közé az egyházukat és a Bibliát helyezik, a racionalisták pedig még azt sem tudják, hogy  a tudat nem jelenti a teljes psychét.....

De ha egy teológus tényleg hisz Istenben, milyen hatalom nevében állítja, hogy  Isten nem képes az álmok útján szólni? "

(C. G. Jung:  Az ember és szimbólumai )

 

 

 " Az álmok szolgálják a legérdekesebb információkat azok számára, akik veszik a fáradtságot, hogy megértsék szimbólumaikat. Bár igaz, hogy az eredményeknek kevés közük van az olyan világi dolgokhoz, mint a vásárlás meg az eladás. Azonban életünk üzleti oldala nem képes kimerítő választ adni az élet értelmére, és az emberi szív leghőbb vágyait sem váltja valóra egy bankszámla. "

( C.G. Jung )

A lenti kép Krausz Margit festménye          

 

 

                                                                                                                  

 

 

 

 

Krausz Margit képe alá
1. VELENCEI HANGULAT 

Villódzó gyönyörű katedrális

 Te fényekből megkomponált csoda!

 Vízen tükröződő árnyjáték-látomás

 Megfáradt lelkek azúrkék otthona.

 Hűsítő vidámság, üde fenség.

 Kristálytiszta vízben villódzva merülő élek.

 Te gyönyörű álom, egy festői lélek

 megismételhetetlen mámora. ..
 

 

Krausz Margit festményeinek világa számomra a lélek vészkijáratát jelentik. Belépőkártyát az álmok megelevenedő világába, ahol ózondús a levegő, élnek a színek és megelevenednek és megszólítanak a formák. A lélek ősbirodalmának ősbirtokosai a festmények szereplői, álomszép környezetükben szabadon szárnyalhat a lélek, vagy éppen alászállhat titkos kamráiba. Ahogy pl . a Kísértetkastély c. képen látjuk. A félelmetes alakok is megszólíthatóak, termékeny párbeszédbe vonhatóak, ha méltóképp, ismerősként üdvözöljük őket, akárha álmainkban. Vissza is köszönnek nekünk. Még gyönyörű meseillusztrációk is lehetnének. Archaikus ősformákat, ősmintákat formáznak, és bár mindegyik kép szerkezete bonyolult, mégis elementáris egyszerűségükkel, ismerősségükkel ragadnak magukkal.

 

 

2.A VÖRÖS RUHÁS LEÁNY
/ vers egy barátnőnek/
 

Megközelíthetetlen, szép arcú leány

 Zárt és fojtott lángolás!

 Mintha illatos kertből lépnél be,

 lebbenő szirmoktól kísérve

 ahogy suhanó ruhád utadat vágja a légben.

 Sértve toppansz közénk, a komor szobába

 mely sohasem volt igaz otthonod.

 Nem mosolyogsz, nem nézel ránk

 Te különös leány! Csak mész,

 szót nem váltasz, meg nem állsz.

 Csillogó, csikorgó kerekek

 csillagösvénye keresztezte

 feldúlt életed!

3. MADÁR

 /Krausz Margit festménye/
 

Állt a madár

 szinte megbillentve a teret

 Hosszú nyakát karcsú ívbe hajtva,

 ami visszafordult, akár a

 múltba merült emlékezet,

 hogy önmagából táplálja a jövőt.

 Nem zsiráfnyakú vágy, mely önnön

 önző céljainak hódol.

 A gyönyörű nyak nem öncélúan pózol,

 bár begyében száz égő kincsét rejti.

 Téglavörös fényű pompás tolla

 nyugtató és fojtott akár egy ékkő.

 Ahogy feltépi bensőjét, tudása

 már az arra éhezőké.
 
 

Egyszer bizton visszatérsz

 Sápadt leszek és hallgatag

 csak lepkeszárnyú csókjaid

 neszezik a nyakamat.

 Egyszer úgyis visszajössz

 Komoly leszek és hideg

 Tükör-magányod habjain

 ámulva bukkan ki fejed.

 Addigra meg is vénülök,

 Ezüstből lesz a hajam.

 Égetik a csókjaid, jaj

 perzselik a nyakam!

 Egy szép sikollyal eltörök

 Karodba porlad bánatom,

 mert fülembe zengnek lépteid

 a csillag-fényű partokon.

4. TÁNC
 

Ki találta fel a táncot ?

 Valami ősi istenség lehet.

 Ha egyet mozdulsz,

 a világmindenség fordul veled.

 Szíved árulta el, hogy létezik a ritmus ?

 Dobbanások egymásutánja.

 Lépésednek ezer módon van viszont-mozdulása.

 Tükör a lét, sok-sok apró mozgás

 mely távolít, majd közelít.

 A tenger adja tudtul így a partnak,

 ahogy éneklő ritmusban táncba hívja,

 hogy hűs hulláma szomjat olt, de felhevít.

ITT EZ AZ UTOLSÓ VERS MARGIT ÉS XAVÉR KÉPEI ALÁ IS ILLIK, A MADÁRNÁL BEMUTATHATJUK, HOGY EZ A MOTÍVUM MÁS FELHANGGAL JELENIK MEG XAVÉRNÁL: ZENE!!!!

Varnusz Xavér fotóművész képe alá
 

5.PITYPANGOK A RÉTEN
 Koronás fejű pitypang -királyok

 Büszkén álltok és várjátok a feléledő szelet,

 hogy sarjatok a világ száz tája felé vigye dicső híretek.

Varnusz Xavér azonos című fotójához.

 Vöröslő ég alatt, dús lombú fák koronájától övezve állt az Acélember.

 Darabos tömbökből tákolt ruhában, arcát az égnek emelve. Súlyos csizmájával szinte belefúródni látszott a mázsás kőtömbbe, amely magaslatról mindenki jól láthatta bősz erőfeszítését, ahogy a napsugarakat jelentő érccsöveket a magasba emelte.
 Az acélrudak akár az ujjai meghosszabbításai is lehettek volna. Egybe nőtt velük, ahogy csillogtak-villogtak a vakító napsugarak hullámverésében.
 A háttérben erősáramú vezetékek oszlop-kolosszusai magasodtak merészen a tarajos-bodros feketéllő fellegek alatt. Sokágú, jól megszerkesztett karjaikkal könnyedén tartották a messze futó dróthuzalokat. Délcegen álltak az erő égbe törő tornyai, dölyfös magamutogatással mutattak fricskát az acélember erőlködése felett lélektelen, modern, mérnöki pontossággal kiagyalt modern szörnyetegekhez illőn. Ők a kőbányai látkép bősz titánjai .
 Az acélember észre sem vette őket, nem törődött velük, csak egyetlen pontra figyelt: a kezében tartott sugárköteg gyújtópontjára. A tenyerében szinte összeolvadtak a szanaszét futó napsugár-huzalok.

 Mindebből mit sem sejtettek a parkban vidáman sétálgató felnőttek. Őket leginkább a tó romantikája, a vízen ringó vadkacsák könnyed bája ejtette rabul, akik fiaikat nevelgették a nádasban.

 Időnként felmorajlott a víz közepén működő frissen telepített szökőkút árja, csak úgy táncolt a sok apró vízcsepp, majd elhalva aláhullt.

 Az acélembert inkább a gyerekek szerették. Hosszú percekig kuporogtak súlyos köpenye védőbúrája alatt, keskeny hátukat a súlyos csizmáknak vetve, hogy aztán hangos kacagással- a lenyúló sugarakba kapaszkodva, vessék magukat a mélyebben fekvő lankásra, ahol egy sétáló út is futott. A sétára vitt kutyák kedvenc találkahelye.
 Az acélember valamiféle védelmet és nyugalmat sugallt súlyos és darabos alkata ellenére.

 Mert azt senki sem tudhatta, hogy amikor leszállt az este, és mindenki hazatért meghitt otthonába, ő csendesen megérintette a százmérföldet lépő csizmát keskeny ujjaival, majd szemét végigpásztázva a park fáin, apró füvein, lehajolt és beszélt az apró virághoz, ahogy fejecskéiket sorra végigsimogatta.
 De a kevély erősáramú oszlopok sem tudták ezt, hogy titáni nagyságuk összehasonlíthatatlan az Acélember sorsával, aki fémborítása ellenére mégis olyannyira és visszavonhatatlanul emberi!
 -

 Xavér képe alá

7. ZEN
 Elképzeltél egyszer egy utat

 Fasorral kijelölt széles ösvényt

 Ráléptél, de a fény a végén,

 ügy szíven ütött!

Este van, temetői sétádnak vége.

 Csak egy gyönyörű szobor volt

 aki fájdalmas arcával rád ragyog.

 Holnap egy új nap lesz

 Te döntesz, miként folytatod.
 

Sejtelmes áttűnő látomás!
 Mely bizonyságul most kőbe öltözött!
 Testén lecsurgó hideg kék fény.
 Arcán derengő alkonyat.
 Lesütött szeme a szívedbe néz.
 Úgy megborzaszt, hogy felriaszt.

 Hogy végre észre vedd,
 kiszabott időd lassan lejár.
 A sorsod bevégeztetett.
 Utad végén botorkálsz,
 ahol csalán és gaz virít.
 ujjak mutatnak rád a rútul

 a pohár most is csordultig tele.
 Este van, temetői sétádnak vége.

 Csak egy gyönyörű szobor volt

 aki fájdalmas arcával rád ragyog.

 Holnap egy új nap lesz

 Te döntesz, miként folytatod

"Önmagából kiforduló

 horizont tengelyén

 Jéghideg testre boruló

 erezett lég-lepel.

 Csupasz fák megbillent

 rémült kapaszkodással

 erezik az ég fájdalmas szövetét

 Varjak ravatali komor tánca

 akárha lángszárnyú angyalok

 adják tudtul, amiben hittél:

 Már rég halott!"

Xavér képe
10. FÜVEK TÁNCA A SZÉLBEN
 

A halál egy szürke álom?

 Csak egy derengő feledés?

 Hogy vége a télnek és új élet sarjad.

 De van-e igaz élet a halál előtt!?

 A füvek kecses tánca varázslat-e,

 avagy egy apró remegés

 belefeledkezve a létbe ?

 Mely elhiteti veled: öröklét a részed.

 Aztán hidegzuhanyként ér

 az egyre újabb és fájóbb felébredés!
 .

11. A  BOHÓC

 Tűzpiros orr egy fehérre mázolt arc közepén.

 Szemében sírós nevetés.

 Fogai rácsán felbukó szavak.

 Futnál magadtól Te bolond!? Lábad

 a Semmi ágába akad!

12. EGY BOLDOG EMBER
/ Varnusz Xavér fotója/

 Van, aki őt bolondnak nézné, ahogy cirádás botjára támasztotta gyönyörű gyűrűkkel ékesített kezét. Az ujjai végén a körmök kehelyalakot formáltak. Arcvonásai letisztultságot, nevetőráncai jóságot sugároztak, amint nagy, díszített köpenyébe burkolózva, szinte kiemelkedett a szürke járókelők közül. Jelentőségteljesnek látszott. A művész legalábbis tisztelettel adózott hétköznapiságot maga mögött hagyó alakja előtt. Hosszú hajával és nagy szakállával keretezett arcából szemei már egy távoli szellemi világba vesztek, ahol a reggeli szél ébred és a szív énekel..
 Ahol már nincs értelme különválasztani örömöt a bánattól, hiszen harmóniává szelídülnek abban, aki már sohasem válogat, és nem vár el, de nem is kér semmit senkitől. Tőle sem várhatsz mást, csak önmagát, kopott és nevetséges gúnyában is csak a világban feloldódó lényegét. Megállsz mellette, nyitott szívvel, és hallgatva monoton énekét, elhiszed, hogy ezzel akár esőt hoz, vagy vihart kavar. Már ha érdekelnék az efféle világi dőreségek. De ő csak van, létezik és nemigen érdekli, hogy szeretik, vagy megvetik.
 Akár a nagy Árkánum, a bolond: kezdet és vég egyszerre. Ostoba és bölcs egyszerre, aki nem fél a szakadéktól, számára egyszerűen nem létezik veszély. Ha hallgatod dalát, vagy eszelős szemébe tekintesz, lehet, hogy mint a régi korok sámánjai messzi távoli világokba ragad,és  fut veled oda, ahol nem ér utol az emlékezet . Csak Te vagy, és már ő sincs. Nincs, nincs, nincs...
 

ZENE !!!!.
 

 Xavér- Kép
13.  SIRATÓK ÉS A PIANISSIMO

 Hogy miért is szeretem Varnusz Xavér művészetét?!  Fotói maguk beszélnek erről, hiszen- ahogy Tőle tudom- száz szóval sem lehet elmondani egy képet. Dadog a szó, megbicsaklik a mondat, cserbenhagy az emlékezet. De a képek némán szólnak.  Magukhoz vonzzák a pillantást, a fény és az árnyékok váltakozása mozgásélményt keltenek, így teljes valónkkal részesévé válunk örökkévalóságba merevített (menekített) jelenüknek, ahonnan néma ajkú szoboralakok fordítják felénk tiszta arcukat. Lágy szomorúság lepi be barnásarany csillámporként megbonthatatlan nyugalmukat, melybe beleolvas az emlékezés, amely túllép azon, ami rossz volt és megőrzi mindazt, ami szép. Az erkölcs itt már csak esztétikai alapon válogat.
 Az egy sorban vonuló, lágyan leomló ruhába öltöztetett alakokon, a ritmusban szétszórva fekvő sírokon végigfuttatva szemünk, akár egy mantra, amely ha belső odaadással párosul, elrepít bennünket ősvalónk nyugalmába, ahol már nem válik ketté születés és halál, felejtés és emlékezés, mozgás, és mozdulatlanság. Itt csenddé simul a lárma, és szívünk ütemes dobbanása halk pianissimóként olvad az örökkévalóság játszi ritmusába. Csak az nem hal meg, aki emlékezik, és aki megmarad az emlékezők emlékezetében.
 

SZÓFESTMÉNYEIM XAVÉR művészete ihlette:
(Megjelentek az ÁRKÁD Szépirodalmi folyóiratban! )

14.    EGY RÖPKE PILLANAT:
 Varnusz Xavér egy képéhez.
 /Lepke egy kripta ajtaján/
"Bezárult kovácsoltvas kapu, akár a lezárult idő.
 Bőrén súlyosan, megfagyott fém cikornya,

 amin kívül rekedt egy röpke pillanat.

 Eres szárnyú, neon kék-ég ,

 parázsló izzó eszmélés-lepel.

 Lobbanó-lebegő lepke,

 melyet a súlyos, tömör háttér

 vasfoga , kontrasztja sem nyomaszt. "

 

 

Xavér egy másik képe alá, amin fák, kőangyalok és egy gitár fekete tussal.
 " Sötéten csurognak le a fák , a tárgyak árnyékai az elárvult időben.

 Angyalok megfagyott szava meríti az estét barna feledésbe.

 Magunk vagyunk. Világunkon kívül rekedtek.

 Süket fülekkel futunk árnyékok, kicsorbult hangú gitár, és csupasz fák erdejében.
 Szétfolyó valóságunk emlékképei után.

 Csak az angyalok maradnak. Ajkukra illesztett imával."

 

 

 

 

 

 

   

     Krausz Margit Sárkány c. festménye alá

Az én kincsem rubintként

ragyogó szemem